Vasárnaponként szoktam átnézni, hogy mi történt velem a héten, és mi az amit a következő héten szeretnék csinálni. Ekkor igyekszem a jó döntések meghozatalára a céljaim elérése érdekében, és erre még várhatóan 1608-szor lesz lehetőségem az életemben.
Nem, nem arról fogsz olvasni, hogy a közelgő halálos betegség milyen fontos, nehéz változtatásokra készteti az embert. Sőt: pont arról lesz szó, hogy mit tegyél azért, hogy már most okosabban alakítsd az életed elkerülve a komoly egészségügyi problémákat!
A Lopott idő (In Time) című filmben egy alternatív jövő-világban az IDŐ egy pénz-szerű csereérték, és az embereknek folyamatosan azzal kell megküzdeniük, hogy a születésükkor kapott -alapvetően korlátosan kevés- időt valahogyan megpróbálják kibővíteni a túlélés érdekében. Egymásnak tudnak adni, el is tudnak venni egymástól időt, meg persze pazarolni is, pont úgy mint ahogy a számunkra értékes dolgokkal szoktuk tenni.
Nekünk nincs az alkarunkon egy “hátralévő saját-idő” kijelző -a karórák mindig az aktuális, nem a hátralévő időt mutatják- de az analógia bizony nagyon is megállja a helyét:
Vajon máshogy szerveznéd az életedet, máshogy döntenél ha a szemed előtt lenne az, hogy mennyi időd van még hátra?
Ma a születéskor várható élettartam 75,4 év a férfiaknál és 79 év a nőknél Magyarországon. A statisztika azt nem mondja meg hogy konkrétan én mikor távozom e világból, de az életkorom alapján a statisztikailag várható hátralévő napjaim száma: 11256. Más módon: 1608 hét. Kevesebb, mint 31 év.
Sok? Kevés? Fáj az érzés, ha belegondolok, mert korlátos. Mármint persze azt tudjuk hogy mindenkinek van egy várható “élettartama” de ez így várhatóan-láthatóan megnézve azért nagyon nem tölt el jó érzéssel.
Az ember meg ha teheti kerüli a negatív dolgokkal való szembenézést, néha azért érdemes megtenni, ugyanis ez segít abban, hogy erőt merítsek a JÓ DÖNTÉSEK meghozása érdekében. Mondom, mire gondolok:
Minden nap, minden hét számít!
• Minden nap fontos, hogy tényleg azokkal a dolgokkal foglalkozzam, amivel szeretnék. Azt az életet éljem, ami a sajátom, haladjak azon az úton amire dolgom van az életben – nem telhet el úgy nap, hogy nem tettem valamit a céljaim érdekében! – Ezért is nézem át minden vasárnap, hogy mennyit haladtam és hogy mit kell tennem a következő hét napjain.
• Törődjek a számomra legfontosabb emberekkel – és ennek érdekében tudjak NEM-et mondani olyan szituációkra ami lehet, hogy néha kellemetlen, de ha nem teszem akkor kevesebb időm jut azokra akik igazán számítanak rám – és én is számíthatok a szeretetükre.
• Törődjek magammal, a testemmel-lelkemmel! Mit ér az az élet, ami -akár rövid, akár hosszabb- de betegen, kórházról-kórházra járva, folyamatosan panaszokkal teli? Kin múlik az, hogy még időskorban is a lehetőségekhez képest fitt, életvidám legyek? Mit kell tennem ennek érdekében konkrétan a mai napon is?
Az én órám máshogy jár..
Az élet azonban egyáltalán nem csak a Nagy Döntéseinktől függ, sőt: a hétköznapi apró kis döntéseink alkotják a gerincét annak, hogy mit és hogyan érünk el. Mondom, mire gondolok, íme egy példa egy ilyen apró döntésre a fentiek fényében:
Mennyire ismerős a szitu hogy sietsz egy találkozóra autóval, már amúgy is késésben vagy, keresel egy parkolóhelyet minél közelebb a címhez, aztán meg bosszankodhatsz azon hogy miért nem volt jó a legutolsó amit láttál, most mehetsz még egy kört és most már tényleg biztos hogy el fogsz késni?
Mindig is rohanós és késős típus voltam – tudjátok, vannak akik tényleg mindig pontosan érnek oda minden találkozóra és teljesen jogosan rosszallóan veszik tudomásul hogy a másik nincs ott a megbeszélt időpontban. Nos én gyakran voltam ez a “másik” aki a hatvanezer prioritása miatt aminek meg kellett felelni és még ezt is és azt is el kellett intézni, szóval mindig rohantam mindenhova és szinte sosem tudtam odaérni időben sehova sem.
Mióta tudatosítottam magamban az idő fontosságát azóta -bár nem változott meg teljesen a viselkedésem- sokkal kevesebbet rohanok és sokkal kevesebbet kések. Igyekszem a lehető legtöbb jó döntést meghozni az idő okos kihasználása érdekében, ezért jobban tervezem meg azt, hogy mit rakok bele az adott napszakba, ezért eleve kisebb az esélye annak hogy késve indulok el. Amikor már úton vagyok a találkozó helyszínére a navigációban nézem a várható érkezési időt és a célponttól levő távolságot. Ha látok egy parkolóhelyet akkor inkább jóval korábban megállok, és távolabb parkolok le. Kb 15 perc / 1000 méter ökölszabállyal számolva kényelmes sétatempóban érkezem meg időben. Nem kell idegeskednem késés miatt, és sem szitkozódom hogy egy újabb kört kell menni mert nem találtam közvetlen parkolóhelyet. Mégis mi baj lehetne abból ha pár percet sétálni kell?
Apró döntések együttes hatása ez, késés és idegeskedés helyett ha már egyszer autóval mentem aznap (bicikli helyett) így legalább sétáltam is, amivel tettem aznap is egy kicsit az egészségemért.
Megváltozott az időhöz való viszonyom. Persze, korlátos, meg azt nem én irányítom hogy hogyan peregjen de a kisebb-nagyobb jó döntéseket én tudom meghozni a saját életemben és ez kihat arra is, hogy hogyan élem meg ezt.
Ettől még nem biztos, hogy több időm lesz hátra.
De hogy sokkal többet lehet kihozni így az életemből, az teljesen biztos.
A cikk eredetijét a LinkedIn-en jelentettem meg