Miért alszunk rosszul mostanában és mit tehetünk ellene?

Ne csodálkozz, ha a COVID alatt valami nem stimmel a pihenéseddel: napi átlagosan 72 percet vesztünk el a feltöltődésünkből, romlik az alvásminőségünk, és több rémálmunk van. Nincs olyan területe az életünknek, amire ne hatott volna ki a koronavírus – az alvásunk sem kivétel! 

Az Alvás Világnapja alkalmából több kutatás is megjelent, amiben azt vizsgálták, hogy milyen lett az alvásunk a COVID alatt. Összességében nagyon negatívan hatott ránk az elmúlt időszak, a több stressz, szorongás bizony megjelenik az alvásunkban is, és bár vannak, akik profitálni tudtak az otthoni munkavégzésből, ha nem figyelünk oda a regenerációnkra akkor nem csak fáradtabbak leszünk, de az immunrendszerünk is kisebb eséllyel lesz képes megküzdeni a vírussal.

Rosszabbul alszunk, és úgy is érezzük magunkat

A Szinapszis kutatásából például kiderült, hogy vannak, akik többet tudnak aludni, mivel nem kell bejárni a munkahelyükre (17%) de többen vannak, akik kevesebbet alszanak (20%) amióta a vírus árnyékában élünk. Jellemzően csökkent a fizikai és szellemi teljesítőképességünk, többeket gyötörnek rémálmok, többet éjszakázunk, nem csoda, hogy kevésbé érezzük kipihentebbnek magunkat. Ezzel párhuzamosan akinek alvásproblémája van viszont kevésbé fordul orvoshoz, és sajnos leginkább pont azok nem keresik a szakembereket akik súlyos kockázati állapotban vannak az alvásuk szempontjából. Annyi jó hírről beszámoltak a kutatók, hogy az otthoni alvásfigyelő eszközök használata viszont 9-ről 13%-ra nőtt, tehát többen vannak, akiket foglalkoztat az alvás fontossága.

Sokan nem is tudják, hogyan alszanak valójában

Mi a Fusion Vitalnál  testszenzoros eszközzel meg is mértük, hogy mi a valós helyet, íme a a legfőbb eredmények:

  • naponta átlag 72 perc regenerációt vesztünk el, és az alvásminőségünk már csak 53%-os
  • többet vagyunk stressz állapotban is, a napi stresszben töltött idő már 13 óra 41 percre nőtt – fél órával több, mint a pandémia előtt
  • ezzel párhuzamosan viszont a fizikai aktivitásunk csökkent 25%-al
  • apró jó hír viszont, hogy az átlagos alvásidőnk napi 8 perccel nőtt

Megdöbbentő azt is látni, hogy mennyire eltér az, hogy mit gondolunk arról, hogyan alszunk, és hogy valójában megmérve mit látunk az alvásunkat elemezve. Sajnos sokan nem is tudják, hogy rossz a regenerációjuk, a mérések alapján az emberek 2/3-a nem is tudja, hogy valójában hogyan alszik – teljesen eltér az érzékelt és a mért alvás minőség. Sokkal többen vannak azok, akik gyenge alvással rendelkeznek, de nem tudják ezt magukról.

Aki már átesett a koronavírus fertőzésen, azoknál is kimutatható a vírus hatása az alvásukra. Egyre több post-covid esetnél találkozunk továbbra is krónikus fáradtsággal és gyenge éjszakai alvással, a regeneráció tehát nem csak az immunrendszer megküzdésekor, hanem a gyógyulásban is kritikus fontosságú.

A vírustól való félelem megjelenik az álmainkban is

Egyre többen tapasztalnak alvás zavart a COVID fertőzés kapcsán, egyrészt közvetlen a fertőzés miatt, mert a COVID tünetek zavarják az alvást, nehezítik lélegzést, másrészt például a kórházi kezelés hatása, gépi lélegeztetés miatt. A felboruló életmódunk, megváltozott napi ritmusunk és a  mozgásszegény életmód hatására új problémák jelentek meg sokaknál, az izoláció, magányosság, depresszió – ezek is kihatnak az alvásunkra. De nem csak az alvásunkra, hanem az álmainkra is! Nemzetközi vizsgálatok alapján ebben a pandémiás helyzetben jobban emlékszünk az álmainkra és több rémálom is van ezekben, és míg az első hullám idején inkább apokaliptikus rémálmok voltak a jellemzők, a mostani időkben inkább a járvány kezelése, korlátozások hatnak és jelennek meg az álmainkban.

Mivel tudod támogatni a regenerációdat a COVID alatt?

Ezekre figyelj:

  • becsüld meg az alvást, tudatosítsd magadban, hogy különösen ebben a helyzetben milyen nagyon sokat számít az immunrendszer erősítése érdekében is a megfelelően pihentető alvás
  • tarts megfelelő napi rutint, igyekezz olyan szokásokat kialakítani, amik támogatják az alvás minőséget, pl ne fogyassz alkoholt, ami különösen rossz hatással van a pihenésre.
  • legyél fizikailag aktív, mozogj, sétálj minél többet a természetben, töltődj, kapcsolj ki a pandémiás stresszből
  • használj alvás monitorozó eszközöket, készülékeket, tudj meg többet arról, hogy konkrétan neked mi lehet hasznos az alvásod érdekében
  • ha komoly problémáid vannak, fordulj szakemberhez!

A jó hír az, hogy akinek eddig is megfelelően támogatott alvás szokásai voltak, azoknál viszont megfigyelhetőek javuló értékek is, a Fusion Vital mérésekből az is kiderült, hogy ők átlagosan 45 perc jó alvást “nyertek” a megváltozott helyzetben, tehát sosem késő elkezdeni tudatosan foglakozni a regenerációnkkal!

Szólj hozzá!